2016. augusztus 28., vasárnap

110. Háromból kettő pipa

Sziasztok!

A címre később ki fogok térni, de előtte egy kis helyzetjelentés az írásról.
A helyzet, hogy nincs helyzet, még most sem. Bár nem is próbálkoztam, inkább olvastam csak. Nem tudom, mikor fogok ismét úgy leülni a laptopom elé, hogy abból valami érdemleges is szülessen.

Nem, nem a műsor miatt raktam ki ezt a dalt.:) Megfogadtam, ha sikerül felkerülnöm BP-re, akkor ezzel fogom mindenkinek a tudtára adni.:D És sikerült! Bár nem volt egyszerű, de mégis sikerült. Amikor megtudtam, örültem, aztán sírtam, majd megint örültem, most meg félek. Rohadtul be vagyok parázva! Mi lesz velem, hogyan tájékozódom, milyen lesz távol a családomtól stb.

A cím:
Nos, sok hónappal ezelőtt három dolgot tűztem ki magam elé célnak. Ebből kettő sikerült. A harmadig pedig nem, ám nem adom fel.
Az elsőt fentebb olvashatjátok, a második pedig a jogsi. Gondolom, már rájöttetek, hogy az is sikerült. Ráadásul elsőre! Baromi boldog voltam/vagyok! Igaz, hogy kellett néhány plusz órát vennem, de örülök, mert abban a pár órában nagyon sokat fejlődtem, és ha azok nincsenek, valószínűleg jelentkeznék a második vizsgára is. De minden jó, ha jó a vége.:D Szerencsésnek mondhatom magam, mert baromi jó oktatót fogtam ki, aki nagyon jó fej volt, sokat nevettem az óráim alatt. A vizsgán a vizsgabiztos is nagyon rendes volt, ettől függetlenül úgy remegtem, mint a kocsonya.:D

Új bejegyzés várhatóan jövő héten érkezik, próbálom majd több élettel megtölteni.:)

2016. augusztus 20., szombat

109. I'm back

Sziasztok, Drágaságok!

Több hónap után újra visszatértem, bár hogy mennyi időre, egyelőre az kérdéses. Mindenesetre azt szeretném, ha tudnátok, hogy nagyon sajnálom, amiért eltűntem egy ideig, de nem tudtam miről írni, nem volt semmi kedvem sem bejegyzést körmölni, sem publikálni. Bár az utóbbihoz még mindig nem tudom, hogy álljak hozzá. Egyelőre az írás sem igazán megy, de erről majd kicsit lejjebb bővebben.

Pénteken megyek forgalmi vizsgára, ami ha sikerül, nagyon-nagyon boldog leszek. A célom, hogy egyből meglegyen, ugyanis tesómnak elsőre sikerült, és nem szeretném, ha legyőzne.:D Szóval szorítsatok!:)
SZombat hajnalban pedig indulok Olaszországba, hogy még a nyár végén egy picit nyaraljak, pihenjek. Bár visszamondták a szállásfoglalásunkat, ami hatalmas köcsögség volt, de szerencsére már találtam pár nagyon jó ajánlatot, amik közül még ma este le fogok foglalni egy apartmant. :) Már nagyon régóta szeretnék elmenni Olaszországba, most hogy esélyem lett rá, nagyon fel vagyok pörögve és izgulok is.:D Azt tervezem, hogy rengeteg képet készítek majd, lebarnulok, pancsolok a tengerben és felfedezem magamnak a környéket.:D

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nagyon hamar eltelt a nyár. Szinte semmit sem csináltam, alig találkoztam a barátaimmal - ami nyilván az én hibám is, de nem csak én tehetek erről. Egy barátnőmmel találkoztam napi szinten, akivel edzeni járok. Még mindig nagyon jókat tudok vele nevetni, tök jó, hogy ennyi év után is ilyen jóban vagyunk, és ugyanolyan nagyokat tudunk szórakozni, mint amikor gyerekek voltunk. Ilyen jókat csak vele tudok nevetni, a könnyeim mindig folynak.:D


Edzés. Hát... mit is mondhatnék?! Nem, még nem vagyok elégedett a formámmal, de elfogadtam, hogy most nyárra, ennyi idő után ezt tudtam kihozni belőle. Igazából mindenhonnan kapom a pozitív visszajelzéseket, de én mégsem látom azt, amit ők. Tudom, hogy ebből a szempontból velem van a baj, de nem adom fel, sem azt, hogy elérjem, amit akarom, sem hogy megváltozzon az, ahogy magamat látom.
Egyébként nagyon imádok edzeni járni, mindig jó kedvem lesz tőle, és valahogy mindent szebbnek látok. Ja, és az egészséges kajálásról ne is beszéljünk. Szebb lett a bőröm, feszesedett a bőröm - bár a folyamatos fogyás miatt még messze nem tökéletes -, és az emésztéseim is sokkal jobb lett. Tudni kell rólam, hogy nagyon sokat szokott fájni a hasam, fel szoktam puffadni... na ha normálisan kajálok, akkor semmi bajom sincs. Nem leszek álmos egy-egy kajálás után, nem érzem úgy, hogy órákig kell pihennem, ugyanolyan jó kedvem van, mint evés előtt. Csak ajánlani tudom, hogy kezdjetek el rendesen kajálni, nézzétek meg, hogy miket visztek be a szervezetetekbe, mert ebben a testben kell leélnetek az életeteket, és szerintem nem mindegy, hogy egészségesen vagy betegen élitek le. A jó forma már csak bónusz!

~Ajánlom figyelmetekbe ezt a filmet, nagyon sok ember tanulhat ebből. Nem az ő hibájuk, hogy nem tudják ezt a dolgot, hanem a társadalomé, amely körülvesz minket. Aki változtatni akar, de nem tudja, hogy kezdje el, annak megfelelő kiinduló pont lehet ez a videó!

Na, akkor írok egy kicsit az írásról is - oké, ez elég hülyén hangzik.:D
Nos, nem megy, nem haladok. Azt már most az elején leszögezném. HOgy miért? Fogalmam sincs. Nincs türelmem hozzá, nem tudom leírni azt, ami a fejemben van. Nem is erőlködöm.
Dorcsa is hasonló problémákkal küzd, ezért kitalálta, hogy írjunk novellákat. De úgy, hogy egymásnak megadjuk a kategóriákat, illetve szavakat is, amelyeket bele kell szőni a történetbe. Nagyon tetszett az ötlet, már neki is álltam írni.:) Lehet, hogy jót fog tenni, hogy nem ülök a regényeim felett, hanem más kategóriákat is kipróbálok, bármiféle kötöttség nélkül.
Két kihívást is "kaptam", igyekszem majd eleget tenni ennek is.

Jó volt írni pár sort, próbálok többet jelentkezni!

Csók!