2018. május 19., szombat

124. Happy day

Sziasztok!

Sajnos mostanában elég összevissza jönnek a bejegyzések, éppen amikor rám jön, hogy valamit írni kellene, és a blog ugrik be elsőre. Elég kevés ilyen alkalom van, úgyhogy muszáj ilyenkor írnom egy-két sort.
Szóóóóóval...
Elég nehéz időszakon vagyok túl. Az egyetem ebben a félévben elég sok volt. A sok idegeskedés kikészített... olyannyira, hogy még a szervezetem is vacakolt. Úgyhogy tényleg a poklok poklát jártam meg, de most talán vége van már.
Elég sok mindenen kellett gondolkoznom, és döntésre jutnom. Nehéz volt, de megtettem mindent annak érdekében, hogy olyan döntések szülessenek, amik engem védenek. Túl sokáig voltam tekintettel másokra - mindig azt néztem, kinek mi a jó, csak utána jöttem én. Elég volt. Eljutottam odáig, hogy nem érdekel senki, és hogy ki mit mondd. Mert már egy kezemen meg tudom számolni, hány embernek érdekel a véleménye, és mennyinek adok a szavára.
De elég a negatív dolgokból!
Ma nagyon jó napom volt! :D
Tavaly nyáron melóztam egy helyen, ma ismét voltam, és nagyon jó volt. A főnökömmel sokat és baromi jót dumcsiztunk, nem is munkának éltem meg a mai napot, hanem kikapcsolódásnak. Aztán találkoztam a legjobb barátnőmmel. Igaz, hogy az elmúlt időszakban párszor összeszólalkoztunk, amikben részben volt igazam, és haragudtam rá, de ez nagyon hamar elmúlt. A sok jó pillanat, az emlékek seperc alatt kitörölték a rosszakat. Ma is nagyon jó volt vásárolgatni, beszélgetni. Olyan jó, hogy van egy olyan barátnőm, akivel mindenről tudok beszélni. Tényleg mindenről! Aki előtt semmi titkom nincs, mert nem érzem úgy, hogy nem mondhatok el neki bármit. Ráadásul ma még egy dologgal hozzájárult a jókedvemhez. A drága barátnőm, aki pár hónapja még utált olvasni, ma kivégezte a regényemet! :D Folyamatosan követelte a folytatást, ma vásárlás közben is azzal nyaggatott, hogy mondjam már el neki, hogy mi fog történni.
Nagyon boldoggá tett. Rohadt jó érzés volt kihallani a hangjából, hogy mennyire kíváncsi, hogy őszintén érdekli a folytatás, és mennyire tetszik neki. Nincs is nagyobb dicséret, mint ez. Ezekért az érzésekért megírta annyiszor átvirrasztani az éjszakát.
Tudom, hogy ezt kell csinálnom! Egyszerűen nincs más, amit akarok. Csak leülni, írni, elfeledkezni a világról, és megteremteni egy másikat, ahova később nem csak én, hanem mások is elmenekülhetnek. Akarok adni az embereknek egy kis boldogságot, amihez nem kell mást tennem, minthogy megírok újabb és újabb regényt.:)

Kellemes Pünkösdöt mindenkinek!

2018. május 10., csütörtök

123. Jók-e az előolvasók, vagy sem?

Sziasztok!

Nem, nem az a kérdés, hogy használható tanácsokat adnak-e, hanem, hogy egyáltalán szükség van-e rájuk. Nyilván alapesetben azt mondjuk, hogy naná, persze, hogy kellenek! Viszont amikor kurvára felbuzdulva elküldted neki/nekik a TELJES regényed, és hetek/hónapok múlva semmi, akkor már megkérdőjelezed magadban a dolgokat.
Ez a dolog elég rosszul érintETT. Igazi érzelmi hullámvasutat jártam meg a lelkemben, az elején dühös voltam, majd csalódott, végül eljutottam oda, hogy egyáltalán nem érdekel a dolog. Nem olvasták el? Teszek rá. Nem tudtam meg a véleményt, hogy mik a hibák? Hát így jártam. Majd újra és újra elolvasom, megpróbálom magamnak megtalálni azokat, amik javításra szorulnak. És a legfurább az egészben, hogy most már tényleg nem érdekelnek ezek az emberek. Semennyire sem. Míg korábban rossz érzés volt, azt hittem, annyira rosszat írok, és unalmasat, hogy azért nem olvassák el, most úgy gondolom, így jártak. Ha nem tetszik, ne olvassák. Nyilván ez is benne lehet. De már nem számolom magamban azokat a lehetőségeket, amik felmerülhetnek. Ne olvassanak, teszek rá. A legfurcsább, hogy azóta egy olyan emberke kezdte elolvasni a fejezeteimet, aki néhány hónappal ezelőtt még utált olvasni. Aztán pár kölcsönkönyv után rákapott a dologra, és hétről hétre kéri a fejezeteket. Ha nem is ad túl hosszú és kifejtett kritikákat, már az, hogy ő, aki eddig nem olvasott, élvezettel falja a fejezeteimet, nagyon pozitív visszajelzés. Szóval köszi csajszim!
Nincs harag emberek!:D


ui: Nyugi Zsebi, kedvenc kritikusom, rólad továbbra sem mondok le! :D

Pusszantás!

2018. április 2., hétfő

122. 2018

Sziasztok!

Úgy gondoltam, leírom néhány gondolatomat, ami hirtelen eszembe jutott. Másfél évvel ezelőtt volt egy elképzelésem, vagyis talán inkább vágyam, ami 3 dolog köré csoportosult. Ezek voltak a jogosítvány, az egyetem és egy regény. Ebből kettő meg is lett, de a harmadik nem. A regény majdnem két évet váratott magára.
Szóval 2018. 
A tavalyi évemben nagyon sok minden történt velem. Rengeteg jó dolog, de az év vége felé inkább a rosszak kerültek előtérbe. Nagyon el voltam keseredve, nem láttam a kiutat, hosszú hónapokig depressziós voltam.
Nem volt bennem egy olyan, hűha, ez az év nagyon jó lesz! érzés. Inkább csak a vágy volt bennem az iránt, hogy változtassak a dolgokon, és kimásszak a gödörből. És itt kanyarodunk vissza a regényhez. Nagyon sokszor az írás volt az, ami megnyugtatott, ami segített abban, hogy összeszedjem a gondolataimat, szebb színben lássam a világot. A depis hónapokban is próbálkoztam vele, de nem ment. Nem tudtam összpontosítani. Leültem, teljesen felpörögtem, de nem jó értelemben. A gondolataim össze-vissza vándoroltak, nem tudtam egy gondolatra koncentrálni, ezért nem is erőltettem. Csak hónapokkal később sikerült. Úgy, hogy elengedtem azokat a gondokat, embereket, amik és akik fájdalmat okoztak, hogy helyreállt a lelki békém.
Ma április másodika van. Még csak három hónap telt el ebből az évből, de úgy érzem, már most sok olyan dolgot elértem, amikre büszke vagyok.
Befejeztem egy regényt! Persze írhatnánk, hogy ott a CON, ami ugyanúgy befejezett, de ott inkább félbemaradt a dolog, minthogy egy kerek lezárást kapott volna. Szóval az első befejezett regényem megszületett 2018-ra. 
Ezen kívül lezártam egy szerelmet, ami több éve üldözött. Nincs bennem harag, sem utálat, azokért a dolgokért, amiket tett velem. Őszintén kívánom neki, hogy találja meg a saját útját és legyen boldog.
Mert én most az vagyok.
Nincs depresszió, nincs összetört szív, helyette van egy elkészült regény, békés lélek, és újabb célom, mérföldkövem, amit el akarok érni. :)

Vigyázz 2018, még nem végeztem! :D

Csóközön!

2018. március 29., csütörtök

121. Új regény!

Sziasztok, bogyók!

Nem is tudom, mikor írtam utoljára, de abban biztos vagyok, hogy semmi lényeges dolog nem volt a bejegyzésben, maximum egy kis helyzetjelentés. Most viszont olyan boldog vagyok, hogy muszáj írnom egy pár sort, és bejelenteni, hogy:


KÉSZ EGY ÚJ REGÉNYEM! 



Címe az még nincs, tudjátok, mennyire nem tudok címeket adni a történeteimnek. Szóval a cím még várat magára, de a sztori kész van. Huszonnégy fejezet lett, 210 oldal körül fejeztem be.
Abszolút romantikus történet, nem az események, sokkal inkább a karakterek fejlődése, önmagukra és egymásra találása áll a középpontban.
Még decemberben született meg az ötlet, írtam is 7 fejezetet, majd elszállt a kedv, az ihlet, minden. Március elején újra elővettem, és körülbelül egy hónap alatt befejeztem.
Nem tudtam abbahagyni! Sokszor csak este tudtam leülni, amiből az lett, hogy 2-3 óráig fenn voltam, írtam, nevettem, boldog voltam tőle. Sajnos az egész életem teljesen felborult az éjszakázások miatt, a szervezetem eléggé offon van most, de nem csinálnám máshogy, ha lenne rá lehetőségem.

Szóval a lényeg, hogy végre normálisan befejeztem egy történetet. Az előolvasóimnak is lassan kimennek a fejezetek, várom a visszajelzéseket, hogy gőzerővel nekiállhassak javítani.
Az alapsztori egyelőre nem osztom meg veletek, bocsánat! <3
Csak gondoltam, büszkélkedem kicsit, hogy annyi félbehagyott történet után sikerült befejeznem valamit.

Szóval mindenkinek hatalmas ölelés, puszik ezrei, legyen legalább olyan boldog napotok ma, mint nekem!

Puszedli!

2017. november 28., kedd

119. Helló megint

Sziasztok!

Az idejét nem tudom már, mikor jelentkeztem, de most eljött az ideje. Nem csak azért, mert Dórikától kaptam egy kihívásos dolgot, hanem mert ezer éve nem blogoztam már. Az igazság az, nem igazán tudok témát hozni, nincs kedvem a kritika íráshoz, az aktuális regényeimről, amik készülgetnek, azokról pedig nem szeretnék beszélni. Szóval marad a saját kis uncsi életem boncolgatása. Ami nem igazán túl izgalmas másoknak, bár lehet jó lenne, ha kiírnám magamból a problémákat. Na nem tudom, még átgondolom a dolgokat, aztán lesz, ami lesz.

Annak ellenére, hogy eltűntem, még ugyanúgy írok, próbálok végre befejezni valamit, és minőségit alkotni. Hogy mi lesz belőle, az még a jövő zenéje.
De nézzük, Dorcsa kihívását! Köszike Dorcsusz!

Szabályok
  1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
  2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
  3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
  4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
  5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod. +1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.
"Az az ember, aki a tömeget követi, soha nem fog messzebbre jutni, mint a tömeg. Aki viszont hajlandó egyedül sétálni, sokkal valószínűbb, hogy olyan helyekre is eljut, ahova még nem jutott el senki. "
Einstein

Azzal kezdeném, hogy én nem fogok kérdéseket feltenni,és embereket megjelölni, hiába ez a szabály, sorry. :))

1. Ennyi idősen mit mondanál a gyerekkori énednek?
Hmm... talán azt, hogy állj ki az álmaid mellett, és ne érdekeljen, hogy százszor elbuksz, fuss újra neki. A kitartás és a befektetett munka megfogja hozni a gyümölcsét.

2. Ha lehetőséged nyílna rá, hogy egy könyvet írhass, milyen témában írnád? Milyennek képzeled el a tökéletes főszereplőket?
Lehetőségem van, próbálom is írni, már csak idő kérdése, hogy kész legyen végre egy regényem. Az igazság, hogy úgy érzem, és a fantasy és a kicsit sötétebb témában vagyok leginkább otthon, bár próbálkozom mással is, közte a romantikus műfajjal. Szóval van szárnypróbálgatás, az biztos.
Tökéletes főszereplő... szerintem ilyen nincs. A tökéletesség unalmas. Valami plusz, valami kis plusz kell, amitől nem lesz tökéletes. Amitől jó lesz egy szereplő, az szerintem a jellemfejlődés, illetve az, hogy átmenjenek az olvasóknak az érzések, amik lejátszódnak bennük. 

3. Ha egy film/sorozat/könyv szereplője lennél, milyen karaktert alakítanál szívesen?
Nehéz kérdés, mindenképpen valami love story szereplője lennék, ahol hatalmas kémia van, és némi szenvedés után egymásra találnak az emberek, hogy aztán örök szerelemben éljenek. 

4. Ki a példaképed, és miért pont ő?
NIncs ilyen ember.

5. Ha egy tárgy lennél, mi lennél szívesen? 
Imádom ezt a kérdést. :'D Zongora lennék.

6. Ha elmennél egy jóshoz, és egy kérdésed lehetne, mit kérdeznél meg?
Sikerül-e mindent elérnem, amire vágyom?

7. Milyen számodra a tökéletes lakás/szoba? 
Pontosan nem tudnám leírni, a lényeg az, hogy amikor belépek, az aznapi gondok egy pillanat alatt feledésbe merüljenek, és megkönnyebbült sóhajjal lépjem át a küszöböt. Szóval a lényeg, hogy harmóniát érezzek. 

8.Ha bárhova ingyen utazhatnál a világon, melyik 3 országba utaznál el és mit néznél meg ott?
Első: Peru - Machu Piccu
Második : Amerika  - itt nagyon sok mindent, vagy inkább mindent
Harmadik: Skócia - Glamis 

KÖszi puszi!

2017. május 30., kedd

118. Who am I?

Nem találom a helyemet, ahogy az utamat sem. A napjaim egyhangúan telnek, de szinte semmi örömöm nincs bennük. NIncs, ami arra sarkallna, hogy jobb legyek, vagy motiváljon. Úgy érzem, elfáradtam és semmi sem jó. Egyszerűen nem működik semmi, minden katasztrófális káosz körülöttem. De talán én még nagyobb káosz vagyok. Úgy érzem, mintha egy tollpihe lennék, amit a szél ide-oda fúj, nincs egy pillanat maradásom sem. Csak éppen nem tudom, merre és miért fúj.
Egyszerűen életunt vagyok, nincs ami őszinte boldogsággal töltsön el. Vagyis de, az írás...de mostanában ez sem úgy megy, ahogy kellene.
Minden szar.
Nem tudom, mit akarok, és ez még szarabb.
Le kellene tisztáznom magamban a dolgokat, célokat kitűzni, de nincs időm és erőm sem. Momentán úgy érzem magam, mint egy 80 évet leélt öregasszony.
Legszívesebben sírnék tehetetlenségemben, de még az sem megy. Totál kiégtem érzelmileg.

2017. január 25., szerda

117. Első félév pipa

Sziasztok, bogyeszok!

Sikeresen letudtam az első félévemet, juhu! Ráadásul egész jó átlagom lett, szóval minden király! :D Ezzel kapcsolatban muszáj leírnom nektek az utolsó vizsgámat, mert rettentő fura volt.:D Pszichológia vizsga, január 24, eddigre már a többi mind megvolt, semmi más dolgom nem volt, csak tanulni... De sajnos utolsó pár napban jutottam csak el odáig, hogy elkezdjem kiírni a tételeim... Utolsó nap kiültem a koli konyhába és elkezdtem magolni. De tudjátok, úgy, hogy a rövidtávúval megjegyzitek,és két nap múlva mindent elfelejtetek. Na igen, csak én már másnap reggel nem emlékeztem semmire a nyolc tételből. Reggel hattól ülök a konyhában, agyalok, végül arra jutottam, nem megyek be vizsgázni, majd felveszem jövőhétre. Jön ki barátnőm, aki végül rábeszélt, hogy menjünk be, legalább látják, hogy megpróbáljuk... Azért azt hozzá teszem, hogy kerek legyen a sztori, illetve a félelem, ami bennem volt, értelmet nyerjen, hogy két tanár volt, és mindkettő vizsgáztatott, de senki sem tudta, mikor melyik, a pasi pedig mindenkit megbuktatott.
Mázli, mert a nő jött vizsgáztatni. Olyan 10-11. lehettem, de úgy mentem be, hogy biztosan megbukom. Tudjátok, amikor érzitek a véget, de már nem tudtok mit csinálni, csak túl akartok lenni rajta. Pont ez volt.
Bemegyek, kihúzom a kis tételem. 7-es. Oké, ezt tegnap tanultam. De mi is volt a tételben? Meg mintha az egyik srác ezt húzta volna...Aha, de mit mondott?
Mint a gép elkezdtem írni, de rizsát, ami éppen eszembe jutott. Megírtam egy oldalt...gondoltam, talán...ismétlem, talán meglesz a kettes.
Kiülök. Néz a nő, de végig mosolyog, poénokat lő el, én meg csak kényszeredetten mosolygom, kb. úgy izzadok, mint egy ló. Elkezdtem, mondom a kis szövegem, próbálom felépíteni. Még mindig mosolyog. De tudjátok, azzal a mosollyal, amiről képtelenség eldönteni, hogy jó vagy rossz. És egyszer csak megszólalt: eddig ötös.
MIIII VAAAN?! Ötös?! Kettesért jöttem, baszki, ötös?! Annyira ledöbbentem, hogy azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Minden érzés kiülhetett az arcomra, mert a nő meg is jegyezte, hogy látja, most nagyon összezavart. Hát öhm, ja. Annyira nem tudtam a világom, hogy utána egy kérdésre sem tudtam válaszolni, ezért kaptam egy négyest, és megesketett, hogy kövi félévben nem bizonytalanodom el, és ötöst kapok. Oké, rajtam ne múljék! :D

Szóval hatalmas volt, de tényleg.:D És ha nem engedek a nyomásnak és nem megyek be, most még szenvedhetnék a tanulással...:D Néha engedni kell a másiknak.:D

Csókok!