Sziasztok!
Igen, elhanyagolom a blogot, nem írok soha semmiről, se kritikát, se ajánlót, de még a napjaimról sem. Nem akarok hazudni: nincs sem időm, sem kedvem a blogoláshoz. Lehet, hogy ez egy idő után változni fog, de ehhez nem fűznék nagy reményeket.
Helyzetjelentés:
Vizsgáim, beadandóim vannak, jövő csütörtökön lesz az utolsó beadandóm, addig valahogy túl kell élnem. Bár még csak kedd van, de már vagy három kisebb agyvérzést kaptam. Ma zh-t írok, amiből konkrétan semmit nem tudok. Dupla ciki, mert próbáltam tanulni, de annyira száraz, értelmetlen, sz*r az anyag, hogy alig maradt meg valami. Hát nem kívánom senkinek ezt a pompás élményt.
Na de öröm az ürömben: vasárnap ( igen, amikor tanulnom kellett volna) befejeztem egy újabb regényt. *-* Ami azt jelenti, hogy ebben az évben sikerült 3 történetet végigírnom. Büszke vagyok magamra, különösen azért, mert eddig nem volt a hátam mögött egy befejezett sztori sem. Nem tudom, mitől táltosodtam így meg. Talán végre megértem a feladathoz? (hehe) A lényeg, hogy elkészültem a regénnyel, ami szerintem messze a legjobb írásom lett. De komolyan, mindenféle fényezés nélkül. Kicsit úgy érzem, felülmúltam önmagamat. Különösen, ha az első sztorikhoz hasonlítom, célzom itt a CON-ra. :D
Íme, egy kis ízelítő:
Lori megesküdött, hogy bosszút áll. A nő, aki
utálja az erőszakot, hajlandó belevágni egy bosszúhadjáratba, hogy megfizessen
a szerelme gyilkosainak.
De minden remény veszni látszik…
Az utolsó esélye Hyland, a veszélyes és sötét férfi, aki hajlandó lenne segíteni
neki. De feltételei vannak. Olyanok, amikbe Lori, ha beleegyezik, talán
belerokkan.
Szorít az idő, és ő az utolsó, aki segíthet neki.
Olyan döntést hoz, ami az egész további életére hatással lesz. Felégeti,
elpusztítja azt a világot, amiben addig élt. Az elveit lerombolja,
egy olyan életben találja magát, ahonnét legszívesebben elmenekülne. De nem tud
elfutni. Nem teheti meg. Ígéretet tett.
2018. december 3., hétfő
2018. június 23., szombat
125. Második regény
Sziasztok!
Vagy lehet a szia helytállóbb lenne, ugyanis nem hiszem, hogy még túl sokan olvassátok a blogot. Eléggé elhanyagoltam, úgyhogy nem is csodálkozom ezen.
Viszont muszáj leírnom, még ha senki sem olvassa, akkor is, hogy befejeztem a második regényemet. Az elsőszámú befejezettem folytatása, vagyis a második része. Sorozatnak tervezem, aminek a másik két része két teljesen más emberke szemszögéből fog íródni. Ám nem ezután. Legalábbis ez a terv.
Hogy érzem magam jelen pillanatban?
Borzalmasan.
Mint aki teljesen üres és nem is tudom pontosan megfogalmazni.
Egy részem odalett.
Szívemet-lelkemet beletettem az írásba, és igen, most, hogy vége a történetnek és el kell engednem a szereplőimet, a lelkem romokban hever.
Nagyon rossz érzés.
Azt hittem, szimplán boldog és megkönnyebbült leszek, amikor lezárom a történetet, de ezek közül egyiket sem érzem.
Fura.
Vagy lehet a szia helytállóbb lenne, ugyanis nem hiszem, hogy még túl sokan olvassátok a blogot. Eléggé elhanyagoltam, úgyhogy nem is csodálkozom ezen.
Viszont muszáj leírnom, még ha senki sem olvassa, akkor is, hogy befejeztem a második regényemet. Az elsőszámú befejezettem folytatása, vagyis a második része. Sorozatnak tervezem, aminek a másik két része két teljesen más emberke szemszögéből fog íródni. Ám nem ezután. Legalábbis ez a terv.
Hogy érzem magam jelen pillanatban?
Borzalmasan.
Mint aki teljesen üres és nem is tudom pontosan megfogalmazni.
Egy részem odalett.
Szívemet-lelkemet beletettem az írásba, és igen, most, hogy vége a történetnek és el kell engednem a szereplőimet, a lelkem romokban hever.
Nagyon rossz érzés.
Azt hittem, szimplán boldog és megkönnyebbült leszek, amikor lezárom a történetet, de ezek közül egyiket sem érzem.
Fura.
2018. május 19., szombat
124. Happy day
Sziasztok!
Sajnos mostanában elég összevissza jönnek a bejegyzések, éppen amikor rám jön, hogy valamit írni kellene, és a blog ugrik be elsőre. Elég kevés ilyen alkalom van, úgyhogy muszáj ilyenkor írnom egy-két sort.
Szóóóóóval...
Elég nehéz időszakon vagyok túl. Az egyetem ebben a félévben elég sok volt. A sok idegeskedés kikészített... olyannyira, hogy még a szervezetem is vacakolt. Úgyhogy tényleg a poklok poklát jártam meg, de most talán vége van már.
Elég sok mindenen kellett gondolkoznom, és döntésre jutnom. Nehéz volt, de megtettem mindent annak érdekében, hogy olyan döntések szülessenek, amik engem védenek. Túl sokáig voltam tekintettel másokra - mindig azt néztem, kinek mi a jó, csak utána jöttem én. Elég volt. Eljutottam odáig, hogy nem érdekel senki, és hogy ki mit mondd. Mert már egy kezemen meg tudom számolni, hány embernek érdekel a véleménye, és mennyinek adok a szavára.
De elég a negatív dolgokból!
Ma nagyon jó napom volt! :D
Tavaly nyáron melóztam egy helyen, ma ismét voltam, és nagyon jó volt. A főnökömmel sokat és baromi jót dumcsiztunk, nem is munkának éltem meg a mai napot, hanem kikapcsolódásnak. Aztán találkoztam a legjobb barátnőmmel. Igaz, hogy az elmúlt időszakban párszor összeszólalkoztunk, amikben részben volt igazam, és haragudtam rá, de ez nagyon hamar elmúlt. A sok jó pillanat, az emlékek seperc alatt kitörölték a rosszakat. Ma is nagyon jó volt vásárolgatni, beszélgetni. Olyan jó, hogy van egy olyan barátnőm, akivel mindenről tudok beszélni. Tényleg mindenről! Aki előtt semmi titkom nincs, mert nem érzem úgy, hogy nem mondhatok el neki bármit. Ráadásul ma még egy dologgal hozzájárult a jókedvemhez. A drága barátnőm, aki pár hónapja még utált olvasni, ma kivégezte a regényemet! :D Folyamatosan követelte a folytatást, ma vásárlás közben is azzal nyaggatott, hogy mondjam már el neki, hogy mi fog történni.
Nagyon boldoggá tett. Rohadt jó érzés volt kihallani a hangjából, hogy mennyire kíváncsi, hogy őszintén érdekli a folytatás, és mennyire tetszik neki. Nincs is nagyobb dicséret, mint ez. Ezekért az érzésekért megírta annyiszor átvirrasztani az éjszakát.
Tudom, hogy ezt kell csinálnom! Egyszerűen nincs más, amit akarok. Csak leülni, írni, elfeledkezni a világról, és megteremteni egy másikat, ahova később nem csak én, hanem mások is elmenekülhetnek. Akarok adni az embereknek egy kis boldogságot, amihez nem kell mást tennem, minthogy megírok újabb és újabb regényt.:)
Kellemes Pünkösdöt mindenkinek!
Sajnos mostanában elég összevissza jönnek a bejegyzések, éppen amikor rám jön, hogy valamit írni kellene, és a blog ugrik be elsőre. Elég kevés ilyen alkalom van, úgyhogy muszáj ilyenkor írnom egy-két sort.
Szóóóóóval...
Elég nehéz időszakon vagyok túl. Az egyetem ebben a félévben elég sok volt. A sok idegeskedés kikészített... olyannyira, hogy még a szervezetem is vacakolt. Úgyhogy tényleg a poklok poklát jártam meg, de most talán vége van már.
Elég sok mindenen kellett gondolkoznom, és döntésre jutnom. Nehéz volt, de megtettem mindent annak érdekében, hogy olyan döntések szülessenek, amik engem védenek. Túl sokáig voltam tekintettel másokra - mindig azt néztem, kinek mi a jó, csak utána jöttem én. Elég volt. Eljutottam odáig, hogy nem érdekel senki, és hogy ki mit mondd. Mert már egy kezemen meg tudom számolni, hány embernek érdekel a véleménye, és mennyinek adok a szavára.
De elég a negatív dolgokból!
Ma nagyon jó napom volt! :D
Tavaly nyáron melóztam egy helyen, ma ismét voltam, és nagyon jó volt. A főnökömmel sokat és baromi jót dumcsiztunk, nem is munkának éltem meg a mai napot, hanem kikapcsolódásnak. Aztán találkoztam a legjobb barátnőmmel. Igaz, hogy az elmúlt időszakban párszor összeszólalkoztunk, amikben részben volt igazam, és haragudtam rá, de ez nagyon hamar elmúlt. A sok jó pillanat, az emlékek seperc alatt kitörölték a rosszakat. Ma is nagyon jó volt vásárolgatni, beszélgetni. Olyan jó, hogy van egy olyan barátnőm, akivel mindenről tudok beszélni. Tényleg mindenről! Aki előtt semmi titkom nincs, mert nem érzem úgy, hogy nem mondhatok el neki bármit. Ráadásul ma még egy dologgal hozzájárult a jókedvemhez. A drága barátnőm, aki pár hónapja még utált olvasni, ma kivégezte a regényemet! :D Folyamatosan követelte a folytatást, ma vásárlás közben is azzal nyaggatott, hogy mondjam már el neki, hogy mi fog történni.
Nagyon boldoggá tett. Rohadt jó érzés volt kihallani a hangjából, hogy mennyire kíváncsi, hogy őszintén érdekli a folytatás, és mennyire tetszik neki. Nincs is nagyobb dicséret, mint ez. Ezekért az érzésekért megírta annyiszor átvirrasztani az éjszakát.
Tudom, hogy ezt kell csinálnom! Egyszerűen nincs más, amit akarok. Csak leülni, írni, elfeledkezni a világról, és megteremteni egy másikat, ahova később nem csak én, hanem mások is elmenekülhetnek. Akarok adni az embereknek egy kis boldogságot, amihez nem kell mást tennem, minthogy megírok újabb és újabb regényt.:)
Kellemes Pünkösdöt mindenkinek!
2018. május 10., csütörtök
123. Jók-e az előolvasók, vagy sem?
Sziasztok!
Nem, nem az a kérdés, hogy használható tanácsokat adnak-e, hanem, hogy egyáltalán szükség van-e rájuk. Nyilván alapesetben azt mondjuk, hogy naná, persze, hogy kellenek! Viszont amikor kurvára felbuzdulva elküldted neki/nekik a TELJES regényed, és hetek/hónapok múlva semmi, akkor már megkérdőjelezed magadban a dolgokat.
Ez a dolog elég rosszul érintETT. Igazi érzelmi hullámvasutat jártam meg a lelkemben, az elején dühös voltam, majd csalódott, végül eljutottam oda, hogy egyáltalán nem érdekel a dolog. Nem olvasták el? Teszek rá. Nem tudtam meg a véleményt, hogy mik a hibák? Hát így jártam. Majd újra és újra elolvasom, megpróbálom magamnak megtalálni azokat, amik javításra szorulnak. És a legfurább az egészben, hogy most már tényleg nem érdekelnek ezek az emberek. Semennyire sem. Míg korábban rossz érzés volt, azt hittem, annyira rosszat írok, és unalmasat, hogy azért nem olvassák el, most úgy gondolom, így jártak. Ha nem tetszik, ne olvassák. Nyilván ez is benne lehet. De már nem számolom magamban azokat a lehetőségeket, amik felmerülhetnek. Ne olvassanak, teszek rá. A legfurcsább, hogy azóta egy olyan emberke kezdte elolvasni a fejezeteimet, aki néhány hónappal ezelőtt még utált olvasni. Aztán pár kölcsönkönyv után rákapott a dologra, és hétről hétre kéri a fejezeteket. Ha nem is ad túl hosszú és kifejtett kritikákat, már az, hogy ő, aki eddig nem olvasott, élvezettel falja a fejezeteimet, nagyon pozitív visszajelzés. Szóval köszi csajszim!
Nincs harag emberek!:D
ui: Nyugi Zsebi, kedvenc kritikusom, rólad továbbra sem mondok le! :D
Pusszantás!
Nem, nem az a kérdés, hogy használható tanácsokat adnak-e, hanem, hogy egyáltalán szükség van-e rájuk. Nyilván alapesetben azt mondjuk, hogy naná, persze, hogy kellenek! Viszont amikor kurvára felbuzdulva elküldted neki/nekik a TELJES regényed, és hetek/hónapok múlva semmi, akkor már megkérdőjelezed magadban a dolgokat.
Ez a dolog elég rosszul érintETT. Igazi érzelmi hullámvasutat jártam meg a lelkemben, az elején dühös voltam, majd csalódott, végül eljutottam oda, hogy egyáltalán nem érdekel a dolog. Nem olvasták el? Teszek rá. Nem tudtam meg a véleményt, hogy mik a hibák? Hát így jártam. Majd újra és újra elolvasom, megpróbálom magamnak megtalálni azokat, amik javításra szorulnak. És a legfurább az egészben, hogy most már tényleg nem érdekelnek ezek az emberek. Semennyire sem. Míg korábban rossz érzés volt, azt hittem, annyira rosszat írok, és unalmasat, hogy azért nem olvassák el, most úgy gondolom, így jártak. Ha nem tetszik, ne olvassák. Nyilván ez is benne lehet. De már nem számolom magamban azokat a lehetőségeket, amik felmerülhetnek. Ne olvassanak, teszek rá. A legfurcsább, hogy azóta egy olyan emberke kezdte elolvasni a fejezeteimet, aki néhány hónappal ezelőtt még utált olvasni. Aztán pár kölcsönkönyv után rákapott a dologra, és hétről hétre kéri a fejezeteket. Ha nem is ad túl hosszú és kifejtett kritikákat, már az, hogy ő, aki eddig nem olvasott, élvezettel falja a fejezeteimet, nagyon pozitív visszajelzés. Szóval köszi csajszim!
Nincs harag emberek!:D
ui: Nyugi Zsebi, kedvenc kritikusom, rólad továbbra sem mondok le! :D
Pusszantás!
2018. április 2., hétfő
122. 2018
Sziasztok!
Úgy gondoltam, leírom néhány gondolatomat, ami hirtelen eszembe jutott. Másfél évvel ezelőtt volt egy elképzelésem, vagyis talán inkább vágyam, ami 3 dolog köré csoportosult. Ezek voltak a jogosítvány, az egyetem és egy regény. Ebből kettő meg is lett, de a harmadik nem. A regény majdnem két évet váratott magára.
Szóval 2018.
A tavalyi évemben nagyon sok minden történt velem. Rengeteg jó dolog, de az év vége felé inkább a rosszak kerültek előtérbe. Nagyon el voltam keseredve, nem láttam a kiutat, hosszú hónapokig depressziós voltam.
Nem volt bennem egy olyan, hűha, ez az év nagyon jó lesz! érzés. Inkább csak a vágy volt bennem az iránt, hogy változtassak a dolgokon, és kimásszak a gödörből. És itt kanyarodunk vissza a regényhez. Nagyon sokszor az írás volt az, ami megnyugtatott, ami segített abban, hogy összeszedjem a gondolataimat, szebb színben lássam a világot. A depis hónapokban is próbálkoztam vele, de nem ment. Nem tudtam összpontosítani. Leültem, teljesen felpörögtem, de nem jó értelemben. A gondolataim össze-vissza vándoroltak, nem tudtam egy gondolatra koncentrálni, ezért nem is erőltettem. Csak hónapokkal később sikerült. Úgy, hogy elengedtem azokat a gondokat, embereket, amik és akik fájdalmat okoztak, hogy helyreállt a lelki békém.
Ma április másodika van. Még csak három hónap telt el ebből az évből, de úgy érzem, már most sok olyan dolgot elértem, amikre büszke vagyok.
Befejeztem egy regényt! Persze írhatnánk, hogy ott a CON, ami ugyanúgy befejezett, de ott inkább félbemaradt a dolog, minthogy egy kerek lezárást kapott volna. Szóval az első befejezett regényem megszületett 2018-ra.
Ezen kívül lezártam egy szerelmet, ami több éve üldözött. Nincs bennem harag, sem utálat, azokért a dolgokért, amiket tett velem. Őszintén kívánom neki, hogy találja meg a saját útját és legyen boldog.
Mert én most az vagyok.
Nincs depresszió, nincs összetört szív, helyette van egy elkészült regény, békés lélek, és újabb célom, mérföldkövem, amit el akarok érni. :)
Vigyázz 2018, még nem végeztem! :D
Csóközön!
Úgy gondoltam, leírom néhány gondolatomat, ami hirtelen eszembe jutott. Másfél évvel ezelőtt volt egy elképzelésem, vagyis talán inkább vágyam, ami 3 dolog köré csoportosult. Ezek voltak a jogosítvány, az egyetem és egy regény. Ebből kettő meg is lett, de a harmadik nem. A regény majdnem két évet váratott magára.
Szóval 2018.
A tavalyi évemben nagyon sok minden történt velem. Rengeteg jó dolog, de az év vége felé inkább a rosszak kerültek előtérbe. Nagyon el voltam keseredve, nem láttam a kiutat, hosszú hónapokig depressziós voltam.
Nem volt bennem egy olyan, hűha, ez az év nagyon jó lesz! érzés. Inkább csak a vágy volt bennem az iránt, hogy változtassak a dolgokon, és kimásszak a gödörből. És itt kanyarodunk vissza a regényhez. Nagyon sokszor az írás volt az, ami megnyugtatott, ami segített abban, hogy összeszedjem a gondolataimat, szebb színben lássam a világot. A depis hónapokban is próbálkoztam vele, de nem ment. Nem tudtam összpontosítani. Leültem, teljesen felpörögtem, de nem jó értelemben. A gondolataim össze-vissza vándoroltak, nem tudtam egy gondolatra koncentrálni, ezért nem is erőltettem. Csak hónapokkal később sikerült. Úgy, hogy elengedtem azokat a gondokat, embereket, amik és akik fájdalmat okoztak, hogy helyreállt a lelki békém.
Ma április másodika van. Még csak három hónap telt el ebből az évből, de úgy érzem, már most sok olyan dolgot elértem, amikre büszke vagyok.
Befejeztem egy regényt! Persze írhatnánk, hogy ott a CON, ami ugyanúgy befejezett, de ott inkább félbemaradt a dolog, minthogy egy kerek lezárást kapott volna. Szóval az első befejezett regényem megszületett 2018-ra.
Ezen kívül lezártam egy szerelmet, ami több éve üldözött. Nincs bennem harag, sem utálat, azokért a dolgokért, amiket tett velem. Őszintén kívánom neki, hogy találja meg a saját útját és legyen boldog.
Mert én most az vagyok.
Nincs depresszió, nincs összetört szív, helyette van egy elkészült regény, békés lélek, és újabb célom, mérföldkövem, amit el akarok érni. :)
Vigyázz 2018, még nem végeztem! :D
Csóközön!
2018. március 29., csütörtök
121. Új regény!
Sziasztok, bogyók!
Nem is tudom, mikor írtam utoljára, de abban biztos vagyok, hogy semmi lényeges dolog nem volt a bejegyzésben, maximum egy kis helyzetjelentés. Most viszont olyan boldog vagyok, hogy muszáj írnom egy pár sort, és bejelenteni, hogy:
KÉSZ EGY ÚJ REGÉNYEM!
Címe az még nincs, tudjátok, mennyire nem tudok címeket adni a történeteimnek. Szóval a cím még várat magára, de a sztori kész van. Huszonnégy fejezet lett, 210 oldal körül fejeztem be.
Abszolút romantikus történet, nem az események, sokkal inkább a karakterek fejlődése, önmagukra és egymásra találása áll a középpontban.
Még decemberben született meg az ötlet, írtam is 7 fejezetet, majd elszállt a kedv, az ihlet, minden. Március elején újra elővettem, és körülbelül egy hónap alatt befejeztem.
Nem tudtam abbahagyni! Sokszor csak este tudtam leülni, amiből az lett, hogy 2-3 óráig fenn voltam, írtam, nevettem, boldog voltam tőle. Sajnos az egész életem teljesen felborult az éjszakázások miatt, a szervezetem eléggé offon van most, de nem csinálnám máshogy, ha lenne rá lehetőségem.
Szóval a lényeg, hogy végre normálisan befejeztem egy történetet. Az előolvasóimnak is lassan kimennek a fejezetek, várom a visszajelzéseket, hogy gőzerővel nekiállhassak javítani.
Az alapsztori egyelőre nem osztom meg veletek, bocsánat! <3
Csak gondoltam, büszkélkedem kicsit, hogy annyi félbehagyott történet után sikerült befejeznem valamit.
Szóval mindenkinek hatalmas ölelés, puszik ezrei, legyen legalább olyan boldog napotok ma, mint nekem!
Puszedli!
Nem is tudom, mikor írtam utoljára, de abban biztos vagyok, hogy semmi lényeges dolog nem volt a bejegyzésben, maximum egy kis helyzetjelentés. Most viszont olyan boldog vagyok, hogy muszáj írnom egy pár sort, és bejelenteni, hogy:
KÉSZ EGY ÚJ REGÉNYEM!
Címe az még nincs, tudjátok, mennyire nem tudok címeket adni a történeteimnek. Szóval a cím még várat magára, de a sztori kész van. Huszonnégy fejezet lett, 210 oldal körül fejeztem be.
Abszolút romantikus történet, nem az események, sokkal inkább a karakterek fejlődése, önmagukra és egymásra találása áll a középpontban.
Még decemberben született meg az ötlet, írtam is 7 fejezetet, majd elszállt a kedv, az ihlet, minden. Március elején újra elővettem, és körülbelül egy hónap alatt befejeztem.
Nem tudtam abbahagyni! Sokszor csak este tudtam leülni, amiből az lett, hogy 2-3 óráig fenn voltam, írtam, nevettem, boldog voltam tőle. Sajnos az egész életem teljesen felborult az éjszakázások miatt, a szervezetem eléggé offon van most, de nem csinálnám máshogy, ha lenne rá lehetőségem.
Szóval a lényeg, hogy végre normálisan befejeztem egy történetet. Az előolvasóimnak is lassan kimennek a fejezetek, várom a visszajelzéseket, hogy gőzerővel nekiállhassak javítani.
Az alapsztori egyelőre nem osztom meg veletek, bocsánat! <3
Csak gondoltam, büszkélkedem kicsit, hogy annyi félbehagyott történet után sikerült befejeznem valamit.
Szóval mindenkinek hatalmas ölelés, puszik ezrei, legyen legalább olyan boldog napotok ma, mint nekem!
Puszedli!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)