Sziasztok!
Sajnos mostanában elég összevissza jönnek a bejegyzések, éppen amikor rám jön, hogy valamit írni kellene, és a blog ugrik be elsőre. Elég kevés ilyen alkalom van, úgyhogy muszáj ilyenkor írnom egy-két sort.
Szóóóóóval...
Elég nehéz időszakon vagyok túl. Az egyetem ebben a félévben elég sok volt. A sok idegeskedés kikészített... olyannyira, hogy még a szervezetem is vacakolt. Úgyhogy tényleg a poklok poklát jártam meg, de most talán vége van már.
Elég sok mindenen kellett gondolkoznom, és döntésre jutnom. Nehéz volt, de megtettem mindent annak érdekében, hogy olyan döntések szülessenek, amik engem védenek. Túl sokáig voltam tekintettel másokra - mindig azt néztem, kinek mi a jó, csak utána jöttem én. Elég volt. Eljutottam odáig, hogy nem érdekel senki, és hogy ki mit mondd. Mert már egy kezemen meg tudom számolni, hány embernek érdekel a véleménye, és mennyinek adok a szavára.
De elég a negatív dolgokból!
Ma nagyon jó napom volt! :D
Tavaly nyáron melóztam egy helyen, ma ismét voltam, és nagyon jó volt. A főnökömmel sokat és baromi jót dumcsiztunk, nem is munkának éltem meg a mai napot, hanem kikapcsolódásnak. Aztán találkoztam a legjobb barátnőmmel. Igaz, hogy az elmúlt időszakban párszor összeszólalkoztunk, amikben részben volt igazam, és haragudtam rá, de ez nagyon hamar elmúlt. A sok jó pillanat, az emlékek seperc alatt kitörölték a rosszakat. Ma is nagyon jó volt vásárolgatni, beszélgetni. Olyan jó, hogy van egy olyan barátnőm, akivel mindenről tudok beszélni. Tényleg mindenről! Aki előtt semmi titkom nincs, mert nem érzem úgy, hogy nem mondhatok el neki bármit. Ráadásul ma még egy dologgal hozzájárult a jókedvemhez. A drága barátnőm, aki pár hónapja még utált olvasni, ma kivégezte a regényemet! :D Folyamatosan követelte a folytatást, ma vásárlás közben is azzal nyaggatott, hogy mondjam már el neki, hogy mi fog történni.
Nagyon boldoggá tett. Rohadt jó érzés volt kihallani a hangjából, hogy mennyire kíváncsi, hogy őszintén érdekli a folytatás, és mennyire tetszik neki. Nincs is nagyobb dicséret, mint ez. Ezekért az érzésekért megírta annyiszor átvirrasztani az éjszakát.
Tudom, hogy ezt kell csinálnom! Egyszerűen nincs más, amit akarok. Csak leülni, írni, elfeledkezni a világról, és megteremteni egy másikat, ahova később nem csak én, hanem mások is elmenekülhetnek. Akarok adni az embereknek egy kis boldogságot, amihez nem kell mást tennem, minthogy megírok újabb és újabb regényt.:)
Kellemes Pünkösdöt mindenkinek!
2018. május 19., szombat
2018. május 10., csütörtök
123. Jók-e az előolvasók, vagy sem?
Sziasztok!
Nem, nem az a kérdés, hogy használható tanácsokat adnak-e, hanem, hogy egyáltalán szükség van-e rájuk. Nyilván alapesetben azt mondjuk, hogy naná, persze, hogy kellenek! Viszont amikor kurvára felbuzdulva elküldted neki/nekik a TELJES regényed, és hetek/hónapok múlva semmi, akkor már megkérdőjelezed magadban a dolgokat.
Ez a dolog elég rosszul érintETT. Igazi érzelmi hullámvasutat jártam meg a lelkemben, az elején dühös voltam, majd csalódott, végül eljutottam oda, hogy egyáltalán nem érdekel a dolog. Nem olvasták el? Teszek rá. Nem tudtam meg a véleményt, hogy mik a hibák? Hát így jártam. Majd újra és újra elolvasom, megpróbálom magamnak megtalálni azokat, amik javításra szorulnak. És a legfurább az egészben, hogy most már tényleg nem érdekelnek ezek az emberek. Semennyire sem. Míg korábban rossz érzés volt, azt hittem, annyira rosszat írok, és unalmasat, hogy azért nem olvassák el, most úgy gondolom, így jártak. Ha nem tetszik, ne olvassák. Nyilván ez is benne lehet. De már nem számolom magamban azokat a lehetőségeket, amik felmerülhetnek. Ne olvassanak, teszek rá. A legfurcsább, hogy azóta egy olyan emberke kezdte elolvasni a fejezeteimet, aki néhány hónappal ezelőtt még utált olvasni. Aztán pár kölcsönkönyv után rákapott a dologra, és hétről hétre kéri a fejezeteket. Ha nem is ad túl hosszú és kifejtett kritikákat, már az, hogy ő, aki eddig nem olvasott, élvezettel falja a fejezeteimet, nagyon pozitív visszajelzés. Szóval köszi csajszim!
Nincs harag emberek!:D
ui: Nyugi Zsebi, kedvenc kritikusom, rólad továbbra sem mondok le! :D
Pusszantás!
Nem, nem az a kérdés, hogy használható tanácsokat adnak-e, hanem, hogy egyáltalán szükség van-e rájuk. Nyilván alapesetben azt mondjuk, hogy naná, persze, hogy kellenek! Viszont amikor kurvára felbuzdulva elküldted neki/nekik a TELJES regényed, és hetek/hónapok múlva semmi, akkor már megkérdőjelezed magadban a dolgokat.
Ez a dolog elég rosszul érintETT. Igazi érzelmi hullámvasutat jártam meg a lelkemben, az elején dühös voltam, majd csalódott, végül eljutottam oda, hogy egyáltalán nem érdekel a dolog. Nem olvasták el? Teszek rá. Nem tudtam meg a véleményt, hogy mik a hibák? Hát így jártam. Majd újra és újra elolvasom, megpróbálom magamnak megtalálni azokat, amik javításra szorulnak. És a legfurább az egészben, hogy most már tényleg nem érdekelnek ezek az emberek. Semennyire sem. Míg korábban rossz érzés volt, azt hittem, annyira rosszat írok, és unalmasat, hogy azért nem olvassák el, most úgy gondolom, így jártak. Ha nem tetszik, ne olvassák. Nyilván ez is benne lehet. De már nem számolom magamban azokat a lehetőségeket, amik felmerülhetnek. Ne olvassanak, teszek rá. A legfurcsább, hogy azóta egy olyan emberke kezdte elolvasni a fejezeteimet, aki néhány hónappal ezelőtt még utált olvasni. Aztán pár kölcsönkönyv után rákapott a dologra, és hétről hétre kéri a fejezeteket. Ha nem is ad túl hosszú és kifejtett kritikákat, már az, hogy ő, aki eddig nem olvasott, élvezettel falja a fejezeteimet, nagyon pozitív visszajelzés. Szóval köszi csajszim!
Nincs harag emberek!:D
ui: Nyugi Zsebi, kedvenc kritikusom, rólad továbbra sem mondok le! :D
Pusszantás!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)