Sziasztok!
A későbbiekben hozok majd egy személyesebb bejegyzést, de most jöjjön az, ami a blog lényege, amivel általában foglalkozni szoktam: az írás.
Említettem már az előző bejegyzésben, hogy elkezdtem a CON-t átírni. Nos, ez még mindig folyamatban van, de van egy csepp problémám is. Még pedig a másik történetem, a Szerelem aláírásra. Ugyanis ehhez is vannak ötleteim, szívesen írnám ezt is. Gondban vagyok, mert nem tudom, mit kéne tennem, melyik lenne a helyes út: CON vagy Szerelem aláírásra? Tényleg nem tudok választani. Mindkettőt szeretem írni, mindkettőt más dolog miatt. Ha valaki tud valami okos ötletet, javaslatot adni, az ordítson!
Mindenesetre hoztam nektek egy kis részletet a CON első fejezetéből. Csak hogy lássátok, kb. milyen stílusban lesz átírva, illetve milyen változások, finomítások lesznek.
*-*
– Már bizonyítottál, ideje hazatérned. Próbálj meg
visszaszokni az átlagos emberek átlagos életébe, de soha ne felejtsd el azt,
amit tanultál. Amikor eljön az ideje, minden tudásodra és elszántságodra
szükséged lesz. Te különleges vagy… nem csak, mint ember, hanem számomra is.
Még mindig a fülemben csengenek ezek a szavak, miközben kibámulok a repülőgép
ablakán. A gép elejében ülök, így a szárnyak nem takarják el előlem a kilátást.
Pár órával ezelöttig csak a hófehér, habszerű felhőket és a tiszta, világoskék
eget láttam, most viszont az úticélom kezd kirajzolódni alattam. Vöröses-barna
és zöld szín keveredik egymással, egyelőre csupán egy festővászonra felkent
pacára hasonlítanak, amik olyan benyomást keltenek, mintha a művész elvesztette
volna a kontrollt a mozdulatai felett, és az ujjai között tartott ecset önálló
életre kellve megvalósította a saját akaratát. Ahogy a gép egyre lejjebb és
lejjebb ereszkedik, a színek elválnak egymástól, formát öltenek, igazi arcukat
tárják a szemem elé. A zöld színek erdőket, mezőgazdasági területeket foglalnak
magukba, a barnás árnyalatok a sziklás részeket. Ilyent nem láttam az elmúlt
években. Nagyon furcsa újra a szülőhazám felé tartani, arra a helyre, ahol
életem első szakaszát leéltem, ahonnét úgy mentem el évekkel ezelőtt, hogy nem
tudtam, valaha haza fogok-e térni. Most mégis itt vagyok. Az alattam lévő,
egyre inkább formákat öltő városrész, a felhőkarcolók teteje, az utak
kacskaringós vonulata mind- mind alátámasztják azt, amit tudok, de még mindig
nehezen hiszek el: hazatértem.
A repülő landolása és megállása után az embertömeg már nyomul is a kijárat
felé. A turisták izgatottan vágnak be egymás elé, hogy minél előbb magukba
szívhassák New York szmogos levegőjét. Nem sietem el a leszállást, pedig egyre
hevesebben ver a szívem, ahogy arra gondolok: ismét láthatom azokat a helyeket,
épületeket, amiket gyermekkoromban imádtam. A gondolataim ide-oda cikáznak az
emlékeim között, hirtelen olyan sok mindent tudok feleleveníteni, amiktől az
agyam teljesen megtelik. Nem tudok gondolkozni, vidáman lubickolok az emlékeim
tengerében, ahogy egy idős házaspár után haladok a gép hosszú folyosóján. Egy
utolsó vigyort sikerül még elcsíptem az jobbomon álló utaskísérőtől, majd az
erős napfény arra kényszerít, hogy becsukjam a szemeimet, ezáltal várat magára
az érzés, amit az élem táruló látvány fog okozni. Amikor felpillantok, nagyot
dobban a szívem. Jól éreztem magamat ott, ahol évekig éltem, de a mostani
érzéssel az elmúlt hat évem egyetlen percét sem lehet összehasonlítani. Nem
gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatással lesz rám a hazatérés.
A bőröndjeim körül nincs semmi fennakadás, sikerül hamar összeszednem mindent,
ellenőrzik a papírjaim, majd kilépek a kellemesen légkondicionált épületből a
forró, júliusi New York-i utcára. Előttem emberek és járművek hemzsegnek, a
sárga taxik oldalának dőlve a sofőrök lesik, kinek van szüksége fuvarra,
igyekeznek a konkurencia előtt lecsapni az emberekre. Nem sokat gondolkozom,
hogy milyen fickóhoz üljek be, a hozzám legközelebb álló indiai férfi autóját
választom. A csomagjaim egyik felét odaadom neki, hogy a csomagtartóba tehesse,
a másikat viszont magam mellé helyezem a hátsó ülésre.
Nagy a forgalom, lassan haladunk, szinte araszolunk a forróságot árasztó
aszfalton. Más talán bosszankodik a dugó miatt, de én élvezem. A szemeimmel
falom a város minden apró részletét, az emberek színes tömegét. A tömeg, a
forgalom, az égbe nyúló épületek mind olyanok, mint amilyenek az előző
lakhelyemen, Japánban voltak, de közben mégis mások.
Az elmúlt hat évet Tokióban töltöttem. Ott jártam iskolába, ott éltem egy olyan
ember felügyelet alatt, akit apám azért fogadott fel, hogy vigyázzon rám és
faragjon belőlem hozzá méltó utódot. Sok dolgot megtanultam. Nem csak az
iskolában a könyvekből, hanem a való életben történő esetekből. Láttam olyant,
amit kevés ember lát csak élete során, éltem meg olyan pillanatokat, melyekről
más beszélni sem mer. Más emberré váltam, mássá kellett válnom. Egy világban,
ahol körülötted minden jéggé fagyott és megdermedt, te sem taszíthatod el
magadtól a hideget, hanem a túlélés reményében igazodsz hozzá. Elfogadod, majd
egyre inkább a magadénak érzed, míg végül már csak azt veszed észre, hogy a
világ, mely nemrég még taszított magától, most úgy vonz, mint méhet a virág,
már nem tűnik idegennek, hanem a te saját világodnak.
Az új világomból egyetlen személy hiányzott csak. A testvérem, David. Hat
teljes éve nem láttam, hat hosszú éve nem beszéltem vele egyetlen szót sem.
Minden kapcsolatomat a múltammal elvágtam, csak a jelenre és a jövőre
koncentráltam. Három dologra volt csak szükségem: kalandra, adrenalinra,
pörgésre az életemben. Ahogy a jeges, érzelemmentes világ egyre inkább a
részemmé vált, úgy feledkeztem el a családomat jelentő ikertestvéremről. Csak
akkor gondoltam rá, amikor egy-egy régi emléket felidéztem. Ezekben a
pillanatokban szúró fájdalmat éreztem a szívem felől, legszívesebben elsírtam
volna magamat minden egyes alkalommal. De nem tudtam sírni… sok éve nem sírtam
már.
Boldog vagyok, amiért visszajöhettem, de félek is. Rettegek attól, David mit
szól majd ahhoz, ha hat év után se szó, se beszéd beállítok hozzá. Nem merek
belegondolni, miket fog a fejemhez vágni. Ha arra gondolok, hogy talán látni
sem akar, és nem kér belőlem később sem, a jókedvem egy pillanat alatt elillan.
Én csak akkor akarom ezt az életet, ha az egyetlen olyan emberrel lehetek, akit
szeretek. Számomra nincs más, csak ő. Ez mindig is így volt. A szüleink sosem
törődtek velünk igazán, nevelőnők és dadák gondoskodtak rólunk. David jelentette
számomra mindig is a családot. Ő volt az, aki mellettem állt, akivel minden
gondomat-bajomat megbeszéltem, aki feltétel nélkül szeretett. Nagyon bánt, hogy
egy szó nélkül kellett itt hagynom, hogy azóta sem vettem fel vele a
kapcsolatot.
*-*
Valószínűleg a neveknél kis változás lesz, illetve David valószínűleg nem David marad. Mindezt a két D-s nevű fiú miatt változtatom meg, a kavarodás végett. A címet biztosan lecserélem, de még nincs ötletem.
Csók!
Szia :D
VálaszTörlésSzerintem a szerelem aláírásra c. történetedet kellene folytatnod. A CON-t is imádtam, és kisebb sokkot kaptam a végén nagyon várom már a folytatást, már ha lesz ;) Viszont az átírás szerintem még várhat, hisz az első évadot már befejezted. Emellett itt van az újabb sztori, ami nálam már felfelé törekszik a top 5 listámon, és olvasnám folyamatosan de mindig emlékeztetnem kell magamat, hogy még nincs kész :"D
Remélem egy icipicit sikerült segítenem :D
Szia! :)
VálaszTörlésElőször is, köszönöm, hogy reagáltál a bejegyzésre! Másodszor: köszönöm, amit a CON-ról írtál, nagyon feldobtad a napomat azzal, hogy imádod a történetet. Ezekért a pillanatokért jó írni.:)
Az átírással kapcsolatba nem tudom, hogy egyet értek-e veled. Oké, hogy befejeztem, de szerintem van mit csiszolni rajta, és igazából úgy, hogy van egy elég szilárd vázlatom, sokkal könnyebb.:) A folytatás egyelőre várat még magára, de mindenképpen szeretném majd lezárni a sztorit.:)
A Szerelem aláírásra folytatása viszont készül.:D Nem te vagy az egyedüli, aki ezt javasolta, így engedtem a külső befolyásnak, és azt kezdtem el folytatni. Imádom írni, főleg úgy, hogy tényleg van rá igény, és pozitívak a visszajelzések.:) Top 5? Megtisztelsz! Igyekszem úgy írni, hogy méltó legyen a történetem arra, hogy a kedvenceid között tartod számon!:)
Nagyon köszönöm, hogy írtál nekem! <3
Nincs mit ^^ Örülök, hogy feldobtam a napodat :D Bárhogy döntesz, türelmesen várom az újított verziót, és az újabb történet folytatását ;)
TörlésJaj, nagyon aranyos vagy! :)
TörlésSzia!
VálaszTörlésÉn a CON folytatását már nagyon várom, kíváncsi vagyok, hogy ezek után Ashley mit fog tenni. A Szerelem aláírásra-t is nagyon szeretem, bár először furcsa volt, mert a főszereplő Ashleyvel ellentétben nem olyan kemény csaj. :D Miközben olvastalak a sok-sok hónap alatt nekem is megjött a kedvem az íráshoz. További sok sikert kívánok Neked, remélem még sok történted olvashatom! ❤
Szia!
TörlésNagyon sajnálom, hogy csak most válaszolok. Kérlek, ne haragudj.:(
A CON folytatása egyelőre várat magára, ahogy a Szerelem aláírásra is.
Jo és Ash tényleg teljesen más, erre különösen figyeltem.:) Még sem lehet mindig kemény főhőssel dolgozni.:D
Jaj, de szuper! Milyen témában kezdtél el írogatni?::) Ha gondolod, levélben is válaszolhatsz rá, és jobban kifejtheted, mert igazán érdekel!:)
Köszönöm, kedves vagy! <3