2015. szeptember 5., szombat

48. New story

Sziasztok, megint! :D

Nagyon boldog vagyok, ugyanis sikerült! Felkerült az első, önállóan javított fejezetem az oldalra! *-*  Ennek tényleg nagyon örülök, hatalmas sikerélményem van.:) Bár nem bízom el magam, hiszen lehet, hogy a későbbiekben vissza lesz dobva a fejezet, de megpróbálom kihozni magamból a maximumot.:)

Írás. Nos, igaz, hogy van két történetem, amit jó volna befejezni, leginkább a misztikus sztorimra kéne koncentrálnom, de sajnos - vagy nem sajnos - van egy harmadik történet is a fejemben. Ráadásul ez elég régóta körvonalazódik, de a napokban lett igazán világos számomra, hogy mi is lenne az alapsztori. Nos, az alapokat nemrég legépeltem, és már el is kezdtem írni. Megpróbálkozom néhány újítással, például, hogy első szám harmadik személyben, múltidőben írok. Aki olvasta a történetem, az tudja, hogy az E/1, jelen idő híve vagyok, ám úgy gondoltam, hogy ebbe is belekóstolok most.:) Szerintem elég sok mindent lehet kihozni ebből is, ám van hátulütője is - olyanra gondolok, hogy talán az érzelmeket nem lehet úgy átadni, mintha E/1-be írnám. Na, meglátjuk, aztán majd kiderül.:D Lehet, beletörik ebbe a bicskám, és a Borzongáshoz hasonlóan ezt a történetet is majd át kell írogatnom - bár nagyon reménykedem, hogy nem így lesz, mert nem kis munkától kímélném meg magamat.:D

Nos, ennyi lettem volna! :)
Pusszantás~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése