17.

Haliho!

Nemrég kicsit szortíroztam az írásaim között, és találtam egyet, amit érdemesnek tartok arra, hogy folytassam. Persze, nem tervezem valami hosszúra, mert ez csak egy hirtelen ötletből kiindulva elkezdett kis valami.:) Igazság szerint alig pár oldalt írtam még csak, de ötletem lenne hozzá.:) Majd, ha sor kerül rá, folytatom.:) Egy kis részletet hoztam belőle, Nektek!:)

Az óriási dolgozószobában mindössze a sötét diófából készült asztalon található lámpa adott némi fényt. A szoba többi része sötétségben úszott, és teljes volt a csend. Mintha az egész helyiség, az összes berendezésével arra törekedett volna, hogy a némasággal gazdájuk munkáját segítsék.
Az asztal mögött helyet foglaló személy világoskék szemeivel alig-alig pislogva bámulta az előtte fekvő papírlapot, miközben a jobb kezében lévő ceruzával folyamatosan dolgozott. A papír a ceruzával való találkozásokkor sercegő hangot adott ki, ami szinte ordítás volt a szoba csendjébe.
A hófehér papírlap egyre jobban megtelt a vonalak sokaságával és a színek finom összhangjával.
A kusza vonalak elkezdtek testet ölteni, amit a színek még elevenebbé tettek. A papírlap sarkai kissé felpöndörödtek a több órányi nyúzástól – a hibás vonalak kiradírozásától, a színek kézzel való elmaszatolásától.
Főszereplőnk egy utolsó pillantást vetett az előtte kibontakozó alkotásra, majd oldalra döntött fejjel is megszemlélte. Több percig nézte szemöldök ráncolva a képet, míg végül egy bizonytalan bólintással konstatálta, hogy ez az alkotása is tükrözi az ő személyiségét, és azt, hogy kétségtelenül ő az egyik legjobb a szakmájában.
Fáradt sóhajtással túrt bele szalmaszőke hajába, miközben hátragurult a székével, hogy kényelmesen felkelhessen az asztal mögül, elgémberedett ujjával lenyomta az asztalilámpa kis gombját.
A szobát beborította a sötétség, de ez nem akadályozta meg a művészt, hogy magabiztosan végigsétáljon a puha perzsaszőnyegekkel borított hajópadlón, majd az ajtóhoz érve lenyomja a kilincset, s kissé hunyorítva átlépje a küszöböt, ami már a fényárban úszó nappalijában lyukadt ki.
Szemei hamar hozzászoktak a világoshoz, majd fáradtan átvonszolta magát a nappalin. Lábaiban annyi erőt sem érzett, hogy rendesen felemelje őket minden lépésnél, így mezítelen talpai halk, csoszogó hangot adva találkoztak a parkettával. A hatalmas nappali most még nagyobbnak tűnt, szinte véget nem érő folyosóval, ami a hőn áhított szobához vezetett. Végtelenségnek tűnő idő után végre megkönnyebbült sóhaj hagyta el a nő ajkait, ahogy benyitott legszentebb helységébe. Nem bajlódott a folyosón lévő lámpa lekapcsolásával, utolsó erejével elvonszolta magát a hatalmas franciaágyig, majd ruhástól ledőlt rá. Csukott szemmel magára húzta a paplant, pillanatokkal később már egy egészen más világban járt, ott ahol az emberek nem dolgoznak éjszakába nyúlóan, mindig frissek és kipihentek – Álomország, a Csodák földje teljesedett ki az álmában.

A nevenincs történetemmel nagyon jól haladok, ma is jó pár oldallal gazdagítottam a történetet! - A nevenincs történet alatt azt értem, amiről kaptatok videó előzetest.:)
Mondjuk van egy óriási problémám vele, mégpedig az, hogy múltidőben kezdtem el írni, de napok óta jelenben gépelem, mert így jobbnak érzem az egész történetet, könnyebb írni stb. Hát igen, de 60 oldalt átírni nem kis meló lesz... ma elkezdtem, de a negyedik oldal után feladtam... 

Egyébként a közvélemény-kutatás lezárult, köszönöm azoknak, akik szavaztak!:) Arra gondoltam, hogy csinálok Fb írói profilt - megint -, majd hozok linket is, ha esetleg érdekel valakit.:)

Puszka!