2015. július 18., szombat

8. Memories

Sziasztok cukorborsócskák!

Most sajnos nem szolgálhatok olyan jellegű dolgokkal, hogy mennyit írtam, milyen jól haladok, mert sajnos ez hazugság lenne. Az elmúlt pár napban - lassan 6. napja-, egy betűt sem írtam, túl sűrű volt a programom, mire hazaértem rettenetesen elfáradtam. Nem csak írni, semmire sem volt energiám... Talán ma végre sikerül kipihennem magam - bár ez nem biztos, mert holnap telihold, és sajnos eléggé reagál erre a fránya jelenségre a szervezetem.
Egy szó mint száz, ma egy kis betekintést nyerhettek a kis emlékeimbe, pár napja rettenetes erővel tört rám a nosztalgia.:) Lehet, hogy untatlak titeket ezzel, vagy lesz néhány dolog, amin felháborodik majd az, aki szereti az aktuális, általam rossznak titulált dolgot, úgyhogy sorry. Nem akarok senkit megbántani, csak a saját véleményemet, tapasztalataimat fogom megosztani. Akit érdekel, az tartson velem... :)
Nem nagyon fejtettem ki sehol, de imádom Ázsiát. Mielőtt betekintést nyertem ebbe a csodálatos világba, hasonló gondolatok kavalkádja volt a fejemben, mint a legtöbb embernek... pl: az ázsiaiak sárgák, ferde szeműek, és murisan beszélnek. 13 éves voltam, amikor egy általános iskolás barátnőm közölte velem, hogy ő japán rockot hallgat, és mennyire jó. Kinevettem... teljesen abszurdnak tartottam az egészet, nem is tudtam felfogni, hogy tud ilyent hallgatni. Aztán egy informatika óra alatt megmutatott egy számot.
És tetszett! Előtte sosem hallgattam ilyen típusú zenét, de tényleg jónak találtam. Sok hónappal később mutatott egy másik együttest, akik szintén nagyon elnyerték a tetszésemet. 


Ezek után nem volt már megállás. Egyre inkább magába szippantott ez a különös világ, érdekes kultúra. Minden olyan más volt, mint amiket előtte hallgattam/ néztem, naphosszat csak a zenéken függtem, próbáltam egyre több információhoz jutni a bandatagokkal kapcsolatban. Rövid életem egyik legszebb korszakának nevezném, azonban ezek az események indítottak el egy lavinát is.
Tényleg feje tetejére állt az egész világom, a sulit elhanyagoltam, csak azt vártam, hogy végre hazaérhessek és tovább nézhessem őket, hallgathassam a zenéiket. Semmit sem tanultam, az itthoniakkal szinte nem is volt kapcsolatom. Ebben az időben nagyon sokat veszekedtem a szüleimmel... Lázadoztam minden ellen, amiről úgy véltem hogy helytelen.
Ez volt az első lépcsőfok... Aztán jött a következő...
Újabb barát, más zenék, más stílushoz való vonzalom. Életem legsötétebb korszaka, csak annyit mondanék róla, hogy nagyon megbántam és ha lehetne gondolkozás nélkül visszacsinálnék mindent. De sajnos nem lehet, csak azon szorgoskodni, hogy még egy ilyet ne kövessek el.
Szóval a züllésem még inkább elhatalmasodott felettem, senkire sem hallgattam, senkivel sem beszéltem.
Aztán jött az exem... Lassan sikerült kigyógyulnom a hülyeségekből, egyre inkább normális lettem.
A teljes lelki felépülésemet azután értem el, hogy vele szakítottam. Újra beszéltem a családommal, újra jóba lettem a tesómmal. Aztán ismét visszafordultam a régi zenékhez, Ázsiához - jobban mondva sosem fordultam el ettől a csodától, inkább sokszor háttérbe szorult. Ám most már nem fanatikusként állok a dolgokhoz, nem érdekel pl. egy-egy énekes kora, hajszíne stb. A zenét élvezem, nem a látványt, és szerintem ez így helyes.
A régi zenékből sokat a hátam mögött hagytam, ilyenek pl: the Gazette - akiket régen imádtam, de szerintem évről évre egyre rosszabb zenéket csinálnak, már nem találok bennük semmit, ami megfogna-, Alice Nine - az énekes hangja egyáltalán nem tetszik, nem is értem, hogy voltam képes azt a sok zenét meghallgatni tőlük... -, An Cafe - igazából még mindig jónak tartok a zenéjüket, egyszerűen nem hallgatom-, Miyavi, Screw, Lynch, Dir En Grey, Gackt.
Mostanában sokkal inkább vonzanak a következő előadók, együttesek: Jin, Yamapi, One Ok Rock, Stereopony, Olivia Lufkin, Mucc, Super Junior, F.T Island, Ailee, 2ne1, Girl's Day, Faky.


Azt hiszem, ennyi elég is volt az emlékeimből...:)


2 megjegyzés:

  1. Szia Becca!

    Pelargonie vagyok, a bolond nő AFS-ról, aki mindig hosszú, kimerítő kritikákat ír neked! Gondoltam benézek, ha már reklámoztad a blogod és el is olvastam ezt a bejegyzésed, amelyet mindjárt véleményezek, de előtte: nagyon tetszik az itteni világod.A blogod nagyon tetszik, szép a design, és a zenék is valami elképesztően jók, amelyek olvasás közben szólnak.

    A bejegyzéshez.
    Örülök neki, hogy egy ilyen személyesebb hangvételű bejegyzést publikáltál, élmény volt olvasni rólad, és kicsit jobban megismerni. Érdekes volt olvasni, hogy a zeneimádat, egy új kultúra megismerése, hogyan csapott át egy tejes lázadásba és más személyiségtípusba, bár azt hiszem, mindenkinek volt kamaszkorában egy ilyen világtól elfordulós, lázadós, befordulós korszaka. Szerintem megértik ezt a szüleid és a testvéred is. Örülök, hogy jobb velük a kapcsolatod mostanra! Többször is olvasnék az emlékeidből! :)

    A teliholdas megjegyzéseden egyébként mosolyogtam egy jót, mert valami hasonló problémám van nekem is vele. Napok óta nem bírok aludni rendesen, úgy érzem, mintha felborult volna az egyébként is lökött hormonháztartásom. Kitartást az átvészeléséhez!

    A bandáknak szerintem utána fogok nézni, felkeltette az érdeklődésem! Főleg, hogy a japán embereknek borzalmas az angol kiejtésük, de amelyek az oldaladon is szólnak, azoknak nincs semmi baj az akcentusukkal! Azt hittem nem fogok az életben egy ilyen csodára sem bukkanni! :D

    Mitől tört rád a nosztalgia ennyire?

    Kellemes hétvégét! :)

    Pela

    VálaszTörlés
  2. Szia Pela!:)

    Örülök, hogy benéztél ide is, és hogy tetszik az itteni kis világ/világom.:)
    Sokáig gondolkoztam, hogy ezt a bejegyzést tényleg közzétegyem-e, vagy ne, pont azért, mert elég sok személyes tartalom van benne. Végül mégis a mellett döntöttem, hogy megosztom veletek az életem egy kis darabját - persze a részletektől megkímélve titeket.:)
    Teljesen igazad van, hogy a kamaszkor velejárója a lázadás, csak hát nem mindegy, hogy mennyire lázadunk, és hogyan.:) Szerencsére valóban sokkal jobb a kapcsolatunk, a régi időkről sosem beszélünk, ha mégis feljön a téma, csak annyit mondanak, jó, hogy vége, és megjött az eszem.:)

    Nem tudom miért, de jól esik azt olvasni, hogy többször is olvasnál olyan bejegyzést, ami kicsit személyes... talán kicsi fontosnak érzem magam így, és azt gondolom az olvasóimat nem csak az írásom érdekli, hanem én is?! Talán...:))

    Pont a minap olvastam egy cikket a telihold és az alvászavar kapcsolatáról. Sokan kinevettek engem, amikor megtudták, hogy a Hold miatt nem aludtam, de ezentúl majd az orruk alá nyomom az alábbi cikket. http://www.origo.hu/tudomany/20130725-a-telihold-befolyasolja-az-alvast.html Szerintem elég érdekes, bár nem mostanában jelent meg.:)

    Igen, a japánoknak - bár szerintem a legtöbb ázsiainak - nagyon rossz az angoljuk.:) Sok vicces videó van, ahol angolul beszéltetik őket... rettentő vicces szavakat lehet hallani tőlük.:D
    Az együtteseket és énekeseket is csak ajánlani tudom! Szerintem egytől egyig nagyon tehetségesek, és emellett a dalszövegeiknek is van mondanivalója - persze tisztelet a néhány kivételnek, mert ugye az mindig van.:)

    A nosztalgia okát nem igazán tudom megmagyarázni, nagyon sokszor rám tör, csak általában elhessegetem, mint egy kis legyecskét.:) Most viszont hagytam, hogy magával ragadjon.:) Sajnos a mai napig van nyoma annak a sok régi hülyeségnek... Ezért is nehéz megbékélnem a múltban elkövetett marhaságaimmal.:)

    Kellemes hétvégét, sok pihenést neked!:)

    Becca

    VálaszTörlés