2015. július 10., péntek

3. CON

Helyzetjelentééés!

Jelenleg csudiszuperül haladok az írással, sikerült pár nap alatt ismét visszarázódnom. Pár perce kezdtem bele a 6. oldalba, és még nem tervezem abbahagyni - muszáj kihasználnom, hogy van ihlet, nyugodt vagyok. Szóval, most boldog vagyok!:D
Lassan azt hiszem közeledik a történet első részének a vége - igen, igen, jól olvastátok, az első részének, mert tervezek egy második "kötetet" is.:D Természetesen csak azután, hogy a másik félben lévő munkámat befejeztem.:)

Hogy felcsigázzam az érdeklődést, kaptok egy pöttöm kis részletet abból, ahol most tartok.:p / Ne számítsatok hű de nagy durranásra, nem áll szándékomban olyan infókat megosztani veletek, amiből kikövetkeztethetitek a történet folytatását.:p/

"- Hallottam, jó a hallásom. – Megforgatom a szemem, majd elszámolok lassan ötig. Nem akadok ki, lehet neki is rossz napja, nem fogom felhúzni ezen magam. Hisz’ ez még semmi, nem kell még attól a falra másznom, hogy szimplán cseszik válaszolni az egyetlen kérdésre ami most motoszkál bennem.
- Akkor válaszolnál végre? Nincs kedvem egész nap itt szobrozni, csak mert te éppen olyant játszol, hogy elengeded a füled mellett a kérdésem.
- Mert inkább mással töltenéd a szabadidőd, mi? Csak nem egy körülbelül százkilencven magas nárcisztikus spanyollal? Eltaláltam? "

Na, most már megyek írni!:p Még csak hajnali fél4 van, szóval időm, mint a tenger!:DD
Oyasumi bogyókák!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése